. 15 oC
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
NAGYCSÜTÖRTÖK

Pályázati kiírás

Civil szervezetek 2023. évi támogatására

 

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános pályázatot hirdet a Kozármislenyben székhellyel, telephellyel rendelkező civil szervezetek számára.

Támogatási cél:

Pályázat alapján a civil szervezetek részére támogatás nyújtható:

  • A szervezet működéséhez, alapfeladatai és közhasznú feladatai ellátásának elősegítéséhez.
  • A szervezet által szervezett rendezvények, programok megvalósításához.
  • Hazai és nemzetközi kapcsolataik ápolásával, működtetésével kapcsolatos kiadások fedezéséhez.

Pályázhatnak:

Azok a civil szervezetek, melyek Kozármisleny város területén bejegyzett telephellyel vagy székhellyel rendelkeznek, és tevékenységüket kizárólag, vagy elsősorban Kozármisleny város polgárainak érdekében végzik, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásáról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (továbbiakban: Ectv.) alapján.

Egyéb jogosultsági feltételek: az a szervezet pályázhat, aki

  • a múlt évi támogatásról a támogatási szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően és határidőre elszámolt;
  • nincsen az önkormányzat felé meg nem fizetett, lejárt tartozása, sem lejárt hatályú vagy lejárt esedékességű köztartozása.

A pályázat benyújtásának módja:

 A pályázatot zárt borítékban a pályázati felhívásban megjelölt pályázati adatlapon, a kötelező mellékletekkel együtt kell benyújtani 1 példányban Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületéhez címezve személyesen, vagy ajánlott postai küldeményként.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás dr. Kreka Alexandra aljegyzőtől kérhető a 72/570-939 telefonszámon, vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  emailcímen.

A pályázati adatlap beszerezhető a Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatalban, valamint letölthető a www.kozarmisleny.hu internetes honlapról.

A határidőn túl érkezett pályázatok értékelés nélkül elutasításra kerülnek! Hiánypótlásra egy alkalommal, a felszólítástól számított öt munkanapon belül van lehetőség.

Kötelező mellékletek:

  1. A szervezet létesítő okiratának egyszerű másolata;
  2. Jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén a képviselő nyilatkozata;
  3. c) Beszámoló az Önkormányzattól kapott előző évi támogatás felhasználásáról;
  4. Köztartozás nem létéről szóló állami és önkormányzati adóhatósági igazolás;
  5. Szakmai program és pénzügyi terv a megvalósítandó programra vonatkozóan;
  6. Szervezet működésének, rendezvényeinek, taglétszámának bemutatása;
  7. A pályázathoz szükséges önerő biztosítása esetén az önerő igazolása;
  8. Összeférhetetlenségi nyilatkozat.

A pályázat benyújtásának határideje:

2023. március 29.

(A pályázati kiírást (2023. február 27.) követő 30. nap)

A pályázat elbírálása:

A Képviselő-testület Szociális, Oktatási- és Kulturális Bizottsága bontja és véleményezi a pályázatokat Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének a civil szervezetek támogatási rendjéről szóló 30/2012. (XI.26.) Önkormányzati rendelete alapján, majd a támogatások odaítéléséről a Képviselő-testület dönt a pályázat benyújtási határidejét követő ülésén.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

  1. a) a szervezet a város rendezvényein milyen formában vesz részt
  2. b) a valóságos működés alátámasztása,
  3. c) a civil szervezet taglétszáma,
  4. d) a civil szervezet által nyújtott szolgáltatás igénybe vevőinek száma,
  5. e) a rendezvények száma, programja, résztvevők száma,
  6. f) programszervezés esetén rendelkezik-e önerővel a szervezet,
  7. g) a támogatási cél az adott költségvetési évben valósul meg,
  8. h) a költségterv megalapozottsága.

A pályázati támogatás igénybevétele:

Amennyiben a pályázó támogatásban részesül, a döntéssel egyidejűleg tájékoztatást kap a támogatási szerződés megkötésének tervezett időpontjáról.

A támogatási összeg a 2023. január 1. és 2023. december 31. között keletkezett és kiegyenlített számlák, fizetési kötelezettségek elszámolásához használható fel.

A pályázati támogatás felhasználásának, elszámolásának rendje:

A támogatás kifizetésére, elszámolására a támogatási szerződésben meghatározottak és Kozármisleny Város Önkormányzatának a civil szervezetek támogatási rendjéről szóló 30/2012. (XI.26.) rendeletében foglaltak az irányadók.

A támogatott szervezet a támogatás felhasználásáról elszámolást köteles adni a támogatási szerződésben megjelölt módon és határidőig.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 53. §-a alapján a kedvezményezettet beszámolási kötelezettség terheli a költségvetési támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 96. §-a alapján a támogató jogosult a támogatás visszavonásáról rendelkezni, ha a kedvezményezett (támogatott) a támogató írásbeli felszólítása ellenére sem teljesíti vagy nem megfelelően teljesíti a beszámolási kötelezettségét.

Tájékoztatom továbbá, hogy Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének az önkormányzat és intézményei 2023. évi költségvetéséről szóló 1/2023. (I.31.) önkormányzati rendeletének 26. § (4) bekezdése alapján „amennyiben a támogatott az előírt számadási kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, ezt követően, a következő 3 évben az önkormányzat támogatásában nem részesülhet. A támogatások nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót visszafizetési kötelezettség terheli.”

Kozármisleny, 2023. február

Copyright © Kozármisleny Online - Minden jog fenntartva - Made by PCLaci