. 17 oC
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
NAGYCSÜTÖRTÖK

Kozármislenyi Művelődési Központ és Könyvtár Nonprofit Kft.

pályázatot hirdet a

Művelődési Központ szakmai vezetői munkakörének betöltésére

A munkakör megnevezése:

Igazgató (Mt. szerinti vezető állású munkavállaló) – 5 év határozott időtartamú munkakör 3 hónap próbaidővel

A foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő (heti 40 óra) A munkavégzés helye: Kozármislenyi Művelődési Központ és Könyvtár Nkft. 7761 Kozármisleny, Pécsi u. 124.

A munkakörhöz tartozó, illetve a vezetői beosztással járó lényeges feladatok:

Irányítja és vezeti a szakmai egységek munkáját, koordinálja a szakmai tevékenységet, gondoskodik a helyi közművelődési feladatok jogszabályban, közművelődési megállapodásban, ill az alapító okiratban, és az SZMSZ-ben meghatározottak szerinti ellátásáról az ügyvezető irányítása alatt. Biztosítja a fenntartó és az ügyvezető döntéseiben meghatározottak végrehajtását, a szervezeti egység zavartalan működését, ellátja a vonatkozó jogszabályokban meghatározott feladatokat.

További ellátandó feladatok:

A település közművelődési tevékenységének, a helyi ünnepségek lebonyolításának, a helyi klubok, önszerveződő közösségek tevékenységének koordinálása.

A helyi kulturális programok, előadások, kiállítások, versenyek megszervezése, zökkenőmentes lebonyolítása.

Részt vesz az intézmény éves beszámolójának, szolgáltatási tervének és munkatervének, az intézmény stratégiájának és rövid távú feladatainak készítésében.

Intézményi szinten összefogja a pályázatok elkészítését, elszámolását. Kapcsolattartás, közös koordinációs és szakmai egyeztetéseken való részvétel fenntartó képviselőivel a város és köznevelési intézményeivel, kulturális szakmai képviselőivel, civil szervezetekkel.

Pályázati feltételek, a munkakör betöltésének feltételei:

1. A kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló 39/2020.(X. 30.) EMMI rendelet (a 2 továbbiakban: EMMI rendelet) 3. § (1) bekezdés szerint megfelel a rendelet 1. mellékletében meghatározott követelményeknek: a) felsőfokú végzettség és közművelődési szakképzettség, illetve nem szakirányú felsőfokú végzettség és felsőfokú közművelődési szakirányú szakképesítés, b) végzettségének, szakképzettségének vagy szakvizsgájának és egyben az intézmény alaptevékenységének megfelelő feladatkörben legalább ötéves szakmai gyakorlat, c) kiemelkedő szakmai vagy szakirányú tudományos tevékenység végzése,

2. magyar állampolgárság,

3. büntetlen előélet, annak igazolása, hogy nem áll a foglalkozástól való eltiltás hatálya alatt,

4. cselekvőképesség,

5. Az EMMI rendelet 4. § (1) bekezdésében előírt államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó 120 órás képzés eredményes elvégzésének okirattal történő igazolása, vagy szándéknyilatkozat annak a megbízás kezdetétől számított két éven belüli elvégzéséről, vagy a mentesség igazolása.

6. Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló 2007. évi CLII. törvény alapján vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatásának vállalása.

A javadalmazásra vonatkozó információk:

A munkabér és egyéb juttatások megállapítására a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezései az irányadók.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, nyilatkozatok:

A pályázó szakmai önéletrajza,

A pályázó motivációs levele,

A pályázó részletes szakmai és vezetési programja, a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel (vezetői program),

Az iskolai végzettséget, szakmai gyakorlatot, nyelvismeretet igazoló okmányok másolata,

A pályázó 90 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványa, a foglalkozástól eltiltás hiányára is kiterjedően.

A pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy
- a pályázati anyagot a pályázat elbírálásában részt vevők megismerhetik,
- a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul,
- megbízása esetén a jogszabályban előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének eleget tesz,
- pályázata elbírálására vonatkozó szakbizottsági, vagy a képviselő-testületi zárt vagy nyilvános ülés tárgyalásához járul-e hozzá,
- megbízása esetén vállalja, hogy az előírt államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó, 120 órás képzés elvégzését a jogszabályban írt feltételek szerint. (amennyiben szükséges)

A pályázat benyújtási határideje és módja:

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. április 3.

A pályázatokat postai úton vagy személyesen a Kozármislenyi Művelődési Központ és Könyvtár Nonprofit Kft. 7761 Kozármisleny, Pécsi u. 124. 1 eredeti példányban kell benyújtani. Kérjük a borítékon feltüntetni a „Művelődési Központ szakmai vezető pályázat” megnevezést.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

Az érvényes pályázatot benyújtó pályázót a pályázati határidő lejártát követő 15 napon belül a kulturális intézmény alapfeladatait érintően szakértelemmel rendelkező tagokból álló bizottság hallgatja meg.

A pályázat elbírálásának határideje:

A pályázati határidő lejártát követő 60. nap A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.

A felhívás közzétételének helye:

A pályázati felhívás közzétételre kerül a www.kozarmisleny.hu és a www.mislenykult.hu honlapján.

A pályázati kiírással kapcsolatban információt nyújt Bóli Erzsébet az alábbi elérhetőségeken: e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , tel: +36-30-2467693

Copyright © Kozármisleny Online - Minden jog fenntartva - Made by PCLaci